|
Fotók. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa 2011. november 16-án rendezte meg helyi TDK Konferenciáját. A rendezvényen 18 hallgatói tudományos előadást hallhattak a résztvevők, melyek között határon túli (Ungvár, Kolozsvár, Nagyvárad) résztvevők is szerepeltek.
A szekció előadások között két kategóriában folyt a verseny: csak előadás és pályamunkával rendelkező előadás. Hallgatóink és vendég előadóink színvonalas tudományos feltöltődést biztosítottak az érdeklődők számára, mely előadások nem kis fejtörést okoztak az értékelő bizottság számára a rangsor felállításában. Végül az alábbi helyezések születtek:
Előadások:
1. Nagy Réka: 1-es típusu diabeteses serdülők fittségi vizsgálata és eredményeinek összehasonlítása egészséges kortársakkal Témavezető: Prof. Dr. Barkai László egyetemi tanár, Lukács Andrea gyakorlati oktató Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar, Ápolás és betegellátás szak, gyógytornász szakirány
2. Magyari Anna: Minőségi standardok alkalmazása és minőségmenedzsment romániai idősotthonokban Témavezető: dr. Nicoleta Racolța Paina, drd. Veronica Mateescu BBTE, Szociológia és Szociális Munka Kar, Szociális munka szak III. évfolyam Kolozsvár, Románia
Pályamunkával rendelkező előadások:
1. Posgai Beáta: Kiégés és kontrollfunkciók a mentőtiszteknél Témavezető: Oroszné Pál Zsuzsanna gyakorlati oktató Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, ABE alapszak, Mentőtiszt szakirány, IV. évfolyam.
2. Dr. Gerzonné Varga Marica: A 2-es típusú diabetes mellitus szekunder prevenciója a komplex háziorvosi ellátás keretében. Intenzív életmódprogram Témavezető: Gyulai Anikó gyakorlati oktató Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, ABE alapszak, Ápoló szakirány, IV. évfolyam.
3. Gerzon Viktor: Életveszélyes ritmuszavarok helyszíni ellátásának aktualitásai Témavezető: Sárosi Sándor gyakorlati oktató Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, ABE alapszak, Mentőtiszt szakirány, IV. évfolyam.
Különdíjat kaptak: - Virág Ádám: „…ha neki egy falat kenyér vót, azt is megfelezte” avagy a természetes szociális védőháló és jellemzői Témavezető: Dr. habil Fábián Gergely főiskolai tanár Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Szociális Munka szak , III. évfolyam. - Szolnok Anita, Papp Alexandra, Zakor Barbara: A kortársbántalmazás és verekedés előfordulási gyakorisága a serdülőkorú roma gyerekek körében Témavezető: Jávorné Erdei Renáta gyakorlati oktató Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, EGP alapszak, Védőnő szakirány, IV. évfolyam. (a Magyar Védőnők Egyesületének különdíja)
Dékáni különdíjban részesült: Kiss Péter: Az Országos Mentőszolgálat által újonnan bevezetett döntéstámogató, prehospitális rendszer hatása a morbiditási és mortalitási mutatókra az Észak-alföldi Régióban Témavezető: Dr. Pápai György főiskolai tanársegéd Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, ABE alapszak, Mentőtiszt szakirány, IV. évfolyam |